A PROFI-COMP Számítástechnikai Kft.
Ez már történelem
A PROFI-COMP Számítástechnikai Kft. (PROFI-COMP GMK néven) 1984-ben jött létre, az akkoriban megjelent első IBM PC-kkel kapcsolatos igények kielégítésére. Az első években programfejlesztéssel, számítástechnikai oktatással, hardver és szoftver forgalmazással foglalkoztunk.
A programfejlesztés dBASE II/III, FoxBase, FoxPro és Visual FoxPro nyelveken történt. Főbb megrendelőink állami intézmények, építőipari vállalatok és ügyvédi irodák voltak. Új projektek indítására már nincs kapacitásunk, de a régi programok módosítását, továbbfejlesztését ma is elvégezzük.
A cégprofilunk ma
Néhány évvel később a tudásunk és a megszerzett tapasztalataink már lehetővé tették, hogy kisebb (kb. 5-50 számítógéppel rendelkező) cégek számára teljes körű informatikai szolgáltatásokat nyújthassunk, beleértve a hálózat kiépítését, a hardver és szoftver eszközök beszerzését, konfigurálását, majd később az üzemeltetést, hibaelhárítást, valamint a rendszer bővítését, továbbfejlesztését.
Miért pont az 5-50 gépes cégeknek dolgozunk? Az 1-2 gépes cégek és magánszemélyek ritkán igényelnek olyan komplex szolgáltatásokat, amelyekre felkészültünk, az ennél nagyobb cégek pedig már házon belül, saját informatikai részleget működtetnek. Méretben e két kategória közé eső vállalatokra a legjellemzőbb az, hogy bár tevékenységük nagyon függ az informatikától, az IT szolgáltatásokat mégis egy megbízható külső partnertől rendelik meg. A szolgáltatásainkat részletesen itt ismertetjük.
Minőségi munka, vizsgákkal igazolt tudás, gyártói kapcsolatok
Nagy hangsúlyt helyezünk a minőségi munkavégzésre, ezért az új termékek és technológiák megismerése céljából rendszeresen részt veszünk különféle továbbképzéseken, és letesszük a tudásunkat igazoló vizsgákat is (pl. Microsoft Certified Professional, Microsoft Sales Professional, HP Accredited Platform Specialist, 3Com és Cisco vizsgák). Az általunk leggyakrabban eladott hardverek (HP, Lenovo, IBM, Acer, 3Com, APC) és szoftverek (Microsoft, McAfee) gyártóival hivatalos partneri kapcsolatban állunk, így biztosítva azt, hogy első kézből jussunk a termékekről a legfrissebb információkhoz, illetve, ha a későbbiekben probléma, vagy kérdés merül fel, akkor azokra - akár a gyártó bevonásával is - választ tudjunk adni.
Kereskedelmi kapcsolataink
Az évek során a legtöbb hazai és nemzetközi nagykereskedővel (disztribútorral) is szerződéses kapcsolatra léptünk, ezért megrendelőink igényei alapján széles körből tudjuk kiválasztani a legjobb ár/érték arányt képviselő termékeket. A szoftverek esetében ezen kívül igen fontos a vevő számára legelőnyösebb licencelési mód kiválasztása is.
Referenciák
Nem kértünk felhatalmazást a partnereinktől, hogy az adataikat itt közzétegyük, de telefonon, vagy személyesen szívesen adunk meg konkrét referenciákat az elvégzett munkáinkról. Megbízóink nagyrészt az alábbi csoportokba sorolhatók:
- Kereskedelmi vállalkozások.
- Ügyvédi irodák.
- Egyéb szolgáltató cégek (könyvelő, személyzeti tanácsadó, könyvkiadó, ingatlanforgalmazó stb.).
- Egészségügyi vállalkozások.
- Államigazgatási intézmények.
- Építőipari tervező és kivitelező cégek.
Microsoft referenciák
A Microsoft termékekkel kapcsolatos tanfolyamok elvégzése és a
szükséges
MCP vizsgák
letétele után elnyertük a
Microsoft Kisvállalati Termékspecialista (Microsoft Small
Business Specialist) címet. A Microsoft e cím viselőit a
következőképpen jellemzi:
„A Microsoft Kisvállalati
Termékspecialista partnerei bizonyított szakmai jártassággal
rendelkeznek a kisvállalatok számára ajánlott szoftver- és
infrastrukturális megoldások területén. Szakmai hátterüket a szigorú
minősítési rendszer biztosítja.‟
Ezen kívül „Microsoft Online Services Partner‟ címmel is rendelkezünk, ami az új
Microsoft online szolgáltatások (felhő szolgáltatások)
értékesítésére és bevezetésére is feljogosít minket.









